|
|
|
Hazánkért Online, 2006. október Rendszer-váltás és egyéb tarka történet Tisztelt Szerkesztőség! Egy kis "csemegét" küldök, valamikor
lementettem az anyagot és most találtam meg, nagyon érdekes a névsor!
Mindenki továbbítsa minden listának! Egyébként ne keressék, mert már törölték
erről a helyről. /V. S./ - A KISZ-Fidesz
találkozót talán Bégány szervezte, és ő meg én csak avatta szerepét
töltöttük be - idézi fel Diczházi Bertalan. - Nem érdekelt különösebben a
dolog, ezért sem emlékszem a beszélgetés témájára, s annyira cseppfolyós volt
a helyzet, hogy jegyzetet sem készítettem, mert ha nem lesz semmi, akkor
minek, ha pedig rosszul sül el, miért maradjon nyoma épp nálam. Ki a följelentő? Az ekkor (Soros) ösztöndíjas Kövér nem úgy
viselkedett, mint aki az illegalitásból jön. Közölte, hogy a Fideszt csak a
bíróság kényszerítheti tevékenysége feladására. Ez viszont nem a KISZ asztala
volt. őket a Veszprémben két nap múlva kezdődő
felsőoktatási ifjúsági parlament sorsa izgatta, hogy a küldöttnek
választott fideszesek mire készülnek. Az osztályvezető Szilvásy
feljegyzése szerint: Kövér László elmondta, egyetért azzal, hogy a
parlamenten ne kerüljön sor a Fidesz nyilvános szervezésére, építésére,
illetve a parlament ne kényszerüljön állást foglalni a Fidesszel kapcsolatos
ügyekben. A Fidesz a küldöttek parlamenti felkészülésén ezt az álláspontot
képviselni fogja. - Nem arra
gondoltunk, hogy a Fidesz nevét nem lehet kiejteni, hogy tagjai nem
szólalhatnak fel - magyarázza most Szilvásy György. - Az adott politikai helyzetben taktikai
okokból azt kívántuk elérni, hogy az
ifjúsági parlamenten ne lépjen fel hivatalosan a Fidesz, ügyében ne kényszerítsen ki állásfoglalást. Számukra
ez az egyezség a legalizálás felé mutatott. - A KISZ-Fidesz
találkozóról emlékfoszlányaim, ha vannak - említi Bégány Attila. - Se megerősíteni, se cáfolni nem tudom a
Szilvásy feljegyzésében foglaltakat,
arra emlékszem, hogy Kövér megegyezésre
hajló magatartást tanúsított.
Közvetve úgy értesültünk, hogy Kövér László szerint értelmetlen lett
volna ilyen egyezséget kötni, mivel a KISZ-nek nem volt igazán hatalma; ezért
sem kerülhetett terítékre a Fidesz fenyegetettsége. Meg azért, mert a három fenti tárgyaló - és még négyen - csak
másnap kapták kézhez a meghívót az ügyészségre. Talán üldözési mánia
nélkül is kézenfekvőnek
tűnt, hogy házigazdájuk, Szilvásy György jelenthette föl őket. De a
másik négyet ki? Bár Kövérék most
megszerezhetik az idevonatkozó iratokat, mégis találkozhatunk ma is a váddal, hogy Szilvásy és általában a
kisz-esek törtek a létükre. - A fideszesek az
első pillanattól fogva hajtogatták ezt a butaságot - mondja dr. Rákosi
Ferenc, a KISZ egyetemi osztályának akkori helyettes vezetője. -
Eszünkbe sem jutott, hogy a Fidesz belátható időn belül versenytársa
lehet a KISZ-nek. Csak botrány ne legyen, az volt a fontos számunkra. Ne
tehessenek felelőssé bennünket, hogy az ifjúság körében nem jó a
politikai munka! - Mit lehetett
volna feljelenteni? - kérdezi Szilvásy. - Hogy megállapodtunk? És azért, hogy
ne tartsák be? Érthetetlen! Mai
cinizmussal azt is mondhatjuk, hogy az 1988-as KISZ talán már feljelenteni
sem tudott volna. A pártkonferencia előtti forró napokban a titkárságuk
az ifjúgárda-egyenruháról tárgyalt. Igaz, hogy a veszprémi találkozó
előtt az Intéző Bizottság a Milyen szocializmust építsünk?
vitasorozatot összegezte, ám barátság érdemérmet adományozott Maskov Oleg
Alekszejevicsnek, a Magyarországon tartózkodó (péti) katonai egység
alezredesének. Vagyis a KISZ elvarázsoltabb volt az MSZMP-nél. Ám ahogy az
egy pártban több párt, a KISZ-ben is több KISZ létezett. Egyetemi és főiskolai
tanácsuk például a Fidesszel egy időben állt ki nyilvánosan (Célok,
1988. április 15.), ámbár kicsit felemásan a többpártrendszer mellett, amit
az MSZMP-hónapok múlva sem fogadott el. De visszatérve a
Fidesz bűnbakkereséséhez: 1992-ben Hámori Csabát, a KISZ KB volt
első titkárát vádolták a följelentéssel. A május 12-i Mai Napban Hámori
azt nyilatkozta: Ha valaki talál egyetlen ügyészt vagy bírót, akinél a Fidesz
ellen büntetőeljárást kezdeményeztem, annak emléktáblát állítok. A Legfőbb
Ügyészség leszögezte: hozzájuk nem érkezett feljelentés vagy bejelentés a
Fidesz vagy annak vezető személyei ellen sem Hámori Csaba, sem más
részéről. Egy névtelen feljegyzés rögzíti: ismereteim szerint az MSZMP
KB vagy a PB tagjai feljelentést nem készítettek. A Fidesz elleni
büntetőeljárás megindítására vonatkozó elhatározás nem a legfőbb
ügyész önálló, hanem a legfelsőbb politikai szervek döntésétől
függött. A helyzet világos, még ha maga az MSZMP Politikai Bizottsága is ködösített az ügyben. A május 3-án tárgyalt jelentésük szerint a rendőri figyelmeztetés ellenére folytatódott a Fidesz szervezése, s a KISZ Központi Bizottsága munkatársaival - a párt kérésére - tartott kötetlen megbeszélés alkalmával is elmondták, hogy jogszerűen alakultak. Mindezen okok miatt szükségessé vált a szervezők ismételt hatósági figyelmeztetése. Ám ez a finomkodó érvelés csalárd. Az ügyészi figyelmeztetésnek nem lehetett az oka a fideszesek (Kövér László) megátalkodott viselkedése az április 20-i KISZ-Fidesz-találkozón. Az ügyészség nem volt elég gyors ahhoz, hogy két nap alatt kikeverje a lelki fröccsöt a fiúknak. 1988-ban ennyi idő alatt az egyszerűbb letartóztatást sem igen tudták volna megszervezni. A Fidesz megalakulásakor is több mint egy hét után rángatták be őket a rendőrségre, pedig a pártvezetés az első pillanattól kezdve rá akart ijeszteni a Fideszre, de a hogyant vitatták. Amikor kiderült, hogy Orbánék nem rémültek meg, vajúdva hozták össze az ügyészi figyelmeztetést. A rendőri és ügyészi behívás közti félidőben, 1988. április 13-án a Legfőbb Ügyészség Államelleni Ügyek Osztályának vezetője, dr. Pócsi Lajos még azt jelenti, hogy büntetőeljáráson kívüli figyelmeztetésre csak a rendőrségnek van joga. Vagyis kapálóztak az ellen, hogy az ügyet a nyakukba varrják. Piszkos játék - A veszprémi
diákparlament volt az első igazi éles megméretés - erősíti meg
társa szavait Both Vilmos. - A Közgázon a diákparlament - talán március második felében - több
későbbi Fidesz-tagot is
megválasztott küldöttnek, mert mi olyan, a diákközéletben aktívabban
részt vevő hallgatókat érdeklő témákkal foglalkoztunk, mint például
a szabad tanárválasztás, az egyetemi
autonómia, a hallgatói önkormányzatok
súlyának növelése, amivel meg lehetett nyerni a diákokat. - A veszprémi
találkozón sok Fidesz-alapító vett részt, pedig a küldöttek választása még a
Fidesz alakulása előtt zajlott - hangsúlyozza a műegyetemista
Bartus Gábor is. Végül 15-20 fideszes lehetett a parlament küldöttei között. - Folyt a vita a
KISZ-ben - mondja Gyurcsány Ferenc, a KISZ KB Egyetemi Tanácsának egykori
elnöke -, hogy csak a KISZ belső viszonyait, vagy a teljes ifjúsági
rendszert kell-e átalakítani. Az eredményről
Szilvásy György ma azt mondja: - Fából vaskarika, hogy a KISZ hegemón, azaz
hatalmi szerepre tör, de legyen mellette más ifjúsági szervezet is, noha
mondhatjuk, hogy a párt vitorlájából kívántuk kifogni a szelet. Nem
gondoltam, de jó, hogy van a Fidesz, pedig jó volt, hogy megszűnt a KISZ
nyomasztó fölénye. Fel sem merült, hogy politikai úton nem győzhetjük le
őket. Mindenesetre 1988. április
22-én a KISZ-vezérkar úgy utazott Veszprémbe, a felsőoktatási
diákparlament ülésére, hogy a 66 ezer nappalis hallgató képviseletében
összeülő 250 küldött az ő elképzeléseit fogja szentesíteni, s
önálló diákszervezete lehet az egyetemeknek és a főiskoláknak. - A Tilos az A-ban
beszélgettünk többek között Csaba Ivánnal, Deutsch Tamással, hogy mi lesz
Veszprémben, és mit viszünk - idézi fel Sasvári Szilárd a Fidesz-küldöttek
parlamenti felkészülését. - Felhívtuk Bihari Mihályt, hogy felhasználhatjuk-e
az egyetemi autonómiáról írott tanulmányát a vitában. - Veszprém
előtt Kövér Laci nem közölte velünk, hogy találkozott a KISZ-szel, hogy megállapodott velük
valamiben. Vittünk magunkkal alapító nyilatkozatot, ami egyben volt a
belépési nyilatkozattal, de eszünk ágában sem volt szervezkedni - állítja
Deutsch Tamás. Ám a felkészülés szervezetten folyt. A Martos Flóra
Kollégiumban három Fidesz-alapító is volt. Bégány Attila igazgatóhelyettes -
az ő felügyelete alá tartozott a szigorúan szabályozott másológép -,
továbbá Bartus Gábor és Tar Miklós. A veszprémi ülésre éjjel kettőkor
másolta Bartus a Fidesz-anyagokat, és Tar kint figyelt a folyosón. Vagyis, mint holmi tolvajok, úgy
dolgoztak. - Veszprémben az a
hír fogadott bennünket - mondja Szilvásy György -, hogy a kollégiumban
házkutatást tartottak, talán le is tartóztattak fideszes küldötteket. Úgy
fogtuk föl, hogy ez a konzervatív erők provokációja, akik abban
érdekeltek, hogy bebizonyítsák, a Fidesz megbízhatatlan, velük szemben csak
kényszerrel lehet fellépni. Persze az eljárás nemcsak nekik szólt, hanem a
Hálózatnak, az MDF-nek, és az egész ellenzéknek. Tudtuk, hogy a rendőri
akció után a Fidesz nem fogja
betartani a megállapodást, hisz a hatalom felrúgta azt. Ezzel a KISZ is a hatalmi játszma
kiszolgáltatottja lett. - Úgy emlékszem,
Radics Katalin (a pártközpont osztályvezetője) futkosott le-föl, hogy
micsoda provokáció, hogy az állambiztonságiak átkutatták a fideszesek szobáját
- említi Vass László, akihez a hallgatói
ügyek tartoztak a pártközpontban. - Horváth József szervezete hülye
helyzetet teremtett ezzel a piszkos játékkal. - De a futkosás és a dühöngés
nem azt jelenti, hogy a fideszeseket nem egy-két pártvezető tudtával
zaklathatták Veszprémben. - Letartóztatásról nem volt szó, de a
házkutatást végző három tiszt rendőrségi figyelmeztetésben
részesített bennünket, és akárcsak
Viktorékat, felszólítottak, hogy hagyjunk fel a
tevékenységünkkel. Felhívták a
figyelmet, hogy a Fideszről szót se ejtsünk az ifjúsági parlamenten,
különben eltávolítanak bennünket a városból az ifjúsági parlament megzavarása
miatt. Sasi aranyos volt. Megkérdezték, tudomásul vesszük-e a
figyelmeztetést. ő azt felelte, persze, mert azt hitte, azt kérdezik,
hogy érti-e. Ám dr. Erős Sára már kiokosított többünket, hogy nem kell
tudomásul venni. Mondtam tehát, hogy nem vesszük tudomásul, mire Sasi rögtön
rávágta: Ja, igen, nem! - Mérges lettem,
amikor azzal fogadtak a kollégiumban, hogy átkutatták a cuccainkat és
elvitték az alapító nyilatkozatokat - mondja Sasvári.- Hogy jönnek ehhez?
Mondták aztán, hogy állítólag a kollégiumból dobott fel bennünket valami
hölgy. - Egyedül az én táskámat nem kutatták át a rendőrök, így maradt Veszprémben alapító nyilatkozat - idézi fel Bartus Gábor vegyészmérnök hallgató. A Magyar Október Tájékoztatószolgálat (MOT, London) szerint a rendőrök azzal indokolták az intézkedést, hogy a Fidesz-nyilatkozat törvényellenes szervezetbe való belépésre buzdít. Arra a kérdésre, hogy miért törvényellenes a szervezet, azt felelték: Kérdésükre épp most kapnak választ barátaik Budapesten (nyilván az ügyészségen). A sajtószolgálatot működtető Krassó György azt is jelentette, hogy a rendőrség lefoglalt 250 alapító nyilatkozatot, és az MDF üdvözletének 18 példányát.
Politikai
szervezet? - Mi előre
megbeszéltük, hogy hoszszú ujjú fehér ingben leszünk, mint afféle
szegénylegények - említi Deutsch Tamás, ami az ifjú filmesnek nem tűnt fel.
- Miután a
rendőrök elmentek, összejöttünk, hogy mit tegyünk. Valaki felvetette,
javasoljuk, hogy mint egy parlament, szavazzunk meg magunknak mentelmi jogot
- említi a Fidesz keresztapja, Sztilkovics
Szávó. - Másnap én adtam elő az ötletet, és a küldöttek megszavazták.
Ekkor már beszélték, hogy a Fidesz-alapítók bárhol menedékjogot kapnak
Nyugaton. - Az első
napon, pénteken a rendőrség 1-0-ás vezetésre tett szert. Azzal, hogy Szávó javaslatára elfogadtuk a
mentelmi jogot, egyenlítettünk - összegez Deutsch. - De a résztvevők
zöme semmit sem tudott a Fideszről, szerveztünk hát szombat estére egy tájékoztatót,
ahol vagy ötven érdeklődő vett részt. Szó volt róla, hogy a
különböző diákönkormányzatok vezetőit maga Pál Lénárd, PB- tag
fogadja. Ma már röhej, de az volt a követelmény, hogy nem hangozhat el a
Fidesz név. - Az esti találkozóra - amelyen én is beszéltem a Fideszről - úgy emlékszem, hogy néhányan kiálltunk, velünk szemben az érdeklődők, és a fejük felett folyamatosan a bejáratot figyeltem, hogy jönnek-e a nyomozók - mondja Both Vilmos. - Az előző napi házkutatás alapján végül is mindenre fel kellett készülni, attól tartottunk, hogy ezek után a megfélemlítés egyetlen eszközétől sem riadnak vissza. A MOT (London) így foglalta össze az eseményeket: A budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem és a Műszaki Egyetem küldöttei - akiket az Eötvös Loránd Tudományegyetemről érkezettek is támogattak - a hallgatóknak azzal a megbízásával érkeztek Veszprémbe, hogy követeljék: alakulhassanak meg kifejezett ifjúsági politikai szervezetek a KISZ-en kívül is. A KISZ Központi Bizottságának képviselői tárgyalásokat kezdtek az egyetemistákkal. Egyetértenek javaslatukkal, ők ugyanezt szeretnék - mondották -, de taktikai okokra hivatkozva a „politikai” szó elhagyását javasolták, valamint azt is, hogy a Fidesz szó ne hangozzék el a vitában. Arra a másnapi javaslatra, hogy alakulhassanak politikai szervezetek, a KISZ-funkcionáriusok mérhetetlenül felháborodtak. Éles támadást intéztek a javaslattevők ellen, az egyezség megszegésével vádolták őket, de a szavazás döntött: 75 százalékos többséggel fogadták el a módosítást. Krassó jelentésének két érdekessége van. 1. Nem szűkíti le a fideszesekre a kezdeményezést a politikai szervezetek alakítására. 2. ő is azt állítja, hogy a kisz-esek - és nem a rendőrök - tiltották a „Fidesz” szó használatát.
- A veszprémi
diáktalálkozón Deutsch volt a főszereplő - állítja Kósa Lajos. -
Fenyegették őket, nehogy valaki kiejtse azt a szót, hogy Fidesz. Deutsch
felállt, és azt mondta: Fidesz, hátha tényleg összedől a rendszer. - Jellemző
Nagy Imre esete a veszprémi ifjúsági parlamenten - véli dr. Rákosi Ferenc. - Készültünk a forradalmi tettre,
hogy Imre bejelenti: új felsőoktatási ifjúsági szervezetek fognak
alakulni. Aztán annyira becsomagolta az egészet, hogy alig értette valaki. Ez
is hozzájárult, hogy a Fidesz elvitte a parlamentet. Nem taktikai, hanem
stratégiai vereség érte a KISZ-t Veszprémben. Új korszak kezdődött, a fideszesek
vezette többség demokratikusan leszavazott bennünket. Kiderült, hogy a mi
radikális reformelképzelésünk is kevés, ezért hagytuk ott hamarosan sokan a
KISZ KB-t. - A Fidesz
Veszprémet szánta országos színrelépésre - állítja Nagy Imre, a KISZ KB
egykori titkára. - Határozatba akarták foglalni, hogy szabadon alakíthatók
ifjúsági szervezetek. Mi elébe kívántunk menni ennek. Legyen természetes,
hogy szabadon alakulhatnak ifjúsági szervezetek, hogy lesznek közöttük
politizálók is, mondtam. Ez talán nem
volt túl irritáló a párt számára, és a fideszesek is megtapsolták. De másnap,
hogy definiálják magukat, átfogalmaztatták az állásfoglalást. - Veszprém arról szólt, hogy a Fidesz kilép-e
a nyilvánosság elé, vagy türtőzteti magát, ahogy kértük - összegzi Vass
László. - Szerettem volna összehozni egy találkozót a párt KB illetékes
titkára, Pál Lénárd és Deutschék
között. Megvolt az időpontja is, mégsem jött létre, mert a történtek
miatt Pál Lénárd kibújt az ígéretből. Nehéz lenne megmondani, ki mit
rúgott fel. Nagy Imre messze ható beszédet mondott, politikamentes
érdekvédelmi szervezetet ígért. Ez több volt annál, amit a párt el tudott
fogadni. Beszéde közben egyes kollégák mondogatták is: mit képzel ez, miért nem
lép be a Fideszbe? Ám ekkor már ez is kevés volt, a politikai szervezetként
színre lépett fideszeseknek elfogyott a cérnája. Szinte biztos, hogy a KISZ
sem tudta az előre elképzelt módon a
találkozóra kényszeríteni az akaratát, s a Fidesz sem csinált
semmiféle puccsot. Ám a váratlan eseményekre mintha a fideszesek reagáltak volna
ügyesebben. - A rendőri
intézkedés után hajnalig tartó megbeszéléseken döntöttünk végül az eredetileg
tervezettnél keményebb fellépés mellett. A fő cél ekkor már az volt,
hogy az ifjúsági szervezetek
alakítását megengedő módon tartalmazó dokumentumba bekerüljön a politikai
jelző - összegzi Both Vilmos. - Elhúztunk 2-1-re
- fogalmazza meg Deutsch. - Hálás vagyok a sorsnak, hogy Veszprémben
beszélhettem. Orbán és Kövér hallotta a rádióban, hogy bizonyos fiatalok meg
akarták zavarni a parlament munkáját, mire megállapították, hogy jól
dolgoztak a fiúk. Cáfolat 1988. április 25-én a Népszabadság tudósításában az
jelent meg a felsőoktatási parlamentről, hogy egyes körök demagóg
érvekkel a maguk oldalára állították a résztvevőket. Másnap Nagy Imre finoman
helyreigazította a pártközponti lapját (is) a Magyar Nemzetben. Kijelentette, hogy a KISZ javasolta, hogy
az egyetemeken és főiskolákon jöjjenek létre önálló, érdekképviseleti,
önkormányzati jellegű diákszervezetek úgy, ahogy azt az adott
felsőoktatási intézmény diáksága a legcélravezetőbbnek tartja. Az
MTI alapvetően hamisan, a lényeget nem értve adta tovább nyilatkozatomat.
A parlamentben ugyanis nem a KISZ
fenti javaslatáról szavaztak, hiszen az tömegtámogatásra talált. Amiről
külön vita és szavazás volt, az kizárólag a politikai jelzőt illette a
több ifjúsági szervezet szükségességét megfogalmazó mondatban. Ebben, a mi véleményünkkel szemben valóban fellépett
egy csoport, felrúgva ezzel az
előzetes szekcióvitában kialakult kompromisszumot. Nem igaz az sem, hogy
demagóg érveket hangoztattak, hiszen egyáltalán nem érveltek, csak elmondták
javaslataikat. - A KISZ KB 1988.
április 29-i ülését én tájékoztattam a Fideszről, a találkozóról -
mondja Szilvásy György. - A testület kimondta, hogy politikai és nem jogi
álláspontot kell elfoglalni a Fidesszel szemben. A Politikatörténeti Intézet levéltárában található dokumentum
szerint Szilvásy György elmondta,
hogy a veszprémi ifjúsági parlament volt az
első rendezvény, amelyen más politizáló csoportok is megjelentek
- nemcsak a Fideszre gondolok. A KISZ
javasolta, hogy a felsőoktatásban különböző ifjúsági szervezetek működjenek. Vasárnap néhányan - elsősorban
Fideszhez tartozók -, az előzetes
kompromisszumot felrúgva, javasolták, hogy politikai
szervezetekről beszéljünk. A
jelző bekerült a dokumentumba: a KISZ taktikai vereséget szenvedett. A
Fideszről szólva kijelentette: a szándéknyilatkozatba tőkés
restaurációs folyamat is belefér. Deklarálták, azzal, hogy a szervezet létrejött, legális is. Sokszínű erő.
A viszony meghatározásához figyelembe kell venni, hogy a szervezés
időszakában DSZISZ-ként indult, hogy nem minden szervező írta alá a
nyilatkozatot. A szocialista szót tudatosan, szándékosan, alapos vita után
vetették el. A másik jelzés, hogy megtiltották, hogy KISZ-tag Fidesz-tag is
lehessen. A harmadik, hogy szervezőinek egy része komoly ellenzéki,
annak is a radikálisabb csoportjába tartozó háttérrel; külföldi
kapcsolatokkal, külföldi anyagi támogatással. A szervezetnek jelenleg néhány
száz tagja van. A tagság kisebb hányada legalább olyan profi szervező,
mint adott esetben mi. A programkészítés visszafogott, hogy minél később
derüljön ki, nincs igazi platform. Mi az elmúlt hetekben törekedtünk a
leválasztásra: derüljön ki, hogy ki mit akar, a mérsékeltebbeket ne vegyék
egy kalap alá a radikálisabbakkal. Megpróbáltuk elérni, hogy a szervezet függessze
fel a tevékenységét. Valószínűsíthető,
hogy ez nem fog bekövetkezni. Feladat: a mérsékelt szárnnyal a kibontakozás
útját keresni, a leválasztást folytatni, a szervezet egészével azonban
politikai harcot kell vívni. Egy felszólaló javasolta, hogy a párt is ilyen
differenciáltan foglalkozzon a Fidesszel. A fenti dokumentumpontos
megértéséhez érdemes felidézni, amit a korabeli - tízéves! - szövegekkel
kapcsolatban Pozsgay Imre mondott: - A rendszer nyelvét újra kell tanulni,
hogy megértse az ember. Kontextus nélkül a szövegek alapján az gondolhatjuk,
hogy mindenki aljas gazember volt, holott épp a jobbítás szándékával
dolgozott. A diktatúra természete ilyen, a nyílt beszédnek nem kedvez. A KISZ
KB után egy nappal a Fidesz szóvivői is értékelték a helyzetet. (Cím: A
helyzet.) S ebben megállapítják: A legnagyobb siker: Veszprém. Az
egyetemisták és főiskolások alágazati parlamentje, amely a KISZ KB
titkára szerint is 66 ezer fiatal akaratát fejezte ki, határozatba foglalta:
szükség van új politikai ifjúsági szervezetekre. - Filmrendezői
osztályomba járt Káel Csaba, aki a veszprémi találkozón összeakadt ezekkel a
fiúkkal - idézi fel Makk Károly. - Elmondta, hogy marha érdekes társaság,
okosak és hihetetlen meredek dolgokat mondanak. Mondtam, hozza be, és a
főiskolán ültessük kamera elé őket. Az volt a hátsó szándékom, hogy
ezeket a gondolatokat terjeszteni fogjuk az egyetemeken, főiskolákon. - Bár a veszprémi
találkozóról futtában kellett távozni, a résztvevőknek egy órán belül kellett
elhagyniuk a terepet, a történtek nem hagytak nyugton - meséli Káel Csaba. -
Behívtam a fideszeseket a főiskola Szentkirály utcai termébe, de jött az
üzenet, nem lenne szerencsés, ha ez a felvétel itt készülne. Telefonáltam
Makk tanár úrnak, aki azt mondta, nincs jobb ötlete, mint hogy menjünk el
hozzá. Busszal kelt át Budára a rövidnadrágos, szandálos csapat. Makk Károly
azzal fogadott, hogy bár az alattuk lakó Vásárhelyit biztos lehallgatják, a
teraszon akkora a zaj, hogy nyugodtan forgathatunk. Már odahívta Jávor
Istvánt is egy kamerával. Viktorékhoz az volt a fő kérdésem, hogy
mondják el, kik ők, mit akarnak, merre tartanak. A filmet végül Pesty
Laciéknak, a Fekete Doboznak adtam oda, mert nem lehetett forgalmazni. Jó
része belekerült Civiltechnikák című filmjükbe, amit 1988 augusztusában,
a szárszói találkozón mutattak be. - Káel azt mondta,
hogy Orbánék miatt nemcsak őt, de engem, a tanárukat is kirúgnak a
főiskoláról. Jó, hát akkor jöjjenek el hozzám. Így került az én
teraszomra a társaság, és Jávor Pista fotós ismerősöm révén a Fekete
Doboz. Arra gondoltam, hogy az elején besegítek néhány kérdéssel, de az
első megszólalásom után láttam, hogy világos, áttekinthető
elképzelésük van, Orbán Viktor fennkölt volt és radikális. Gyertek ki! - A veszprémi
parlamenten találkoztam Deutsch Tamással - idézi fel a volt KISZ-vezető
Gyurcsány Ferenc -, és mondtam neki: ezek ki fognak benneteket készíteni. Ha
azt mondják, törvényen kívüliek vagytok, be is bizonyítják. Gyertek ki a
Fidesz mögül, alapítsatok egy új szervezetet, akkor ők is
presztízsvesztés nélkül kijöhetnek ebből. Deutsch azt válaszolta: nekünk
ehhez jogunk van, ha beledöglünk, akkor is végigcsináljuk. Mi ezt nem mertük
volna megtenni. Mi reformerek voltunk, ők forradalmárok. De az, hogy
elérték a céljukat, nem annyira nekik, mint a társadalmi környezetnek köszönhető.
- Gyurcsány Feri emléke talán túl szép, lehet, hogy nem is voltam ennyire határozott - feleli Deutsch. - Veszprémből ijedten tartottunk hazafele a vonaton, de jól palástoltuk az érzelmeinket. Mindenki fejében az járt, mit szól apánk, anyánk, ha tényleg kirúgnak bennünket, ahogy ígérték. Május végéig voltam megijedve. A szüleim tovább is. /Pünkösti Árpád /
Fodor Gábor, nevelőtanár - parlamenti képviselő, SZDSZ. Sasvári Szilárd, tanárképző főiskolás - a Fidesz parlamenti képviselője. Sztilkovics Szávó, tanárképző főiskolás - az Oktatási Minisztérium munkatársa. MÁSOK: Diczházi Bertalan
- a Növekedéskutató Intézet kutatási igazgatója. Gyurcsány Ferenc - az Altus
Befektetési és Vagyonkezelő Rt. elnök-vezérigazgatója. Káel Csaba -
filmrendező. Kósa Lajos - Debrecen polgármestere, a Fidesz parlamenti
képviselője. Makk Károly - filmrendező. Nagy Imre - a Caola Rt.
elnöke. Pozsgay Imre - egyetemi tanár, a Szent László Akadémia rektora. Dr.
Rákosi Ferenc - az Altus Consulting Kft. vezető tanácsadója. Dr.
Szilvásy György - az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt. igazgatója.
Vass László - a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem docense. A Magyar Demokrata
Fórum üdvözli a Fiatal Demokraták Szövetségét Apadó kedvű, az elöregedés
jeleit mutató, demográfiai mélypontja felé haladó s válsággal viaskodó
társadalmunkban üdvözítő jelentősége van minden ifjúsági
kezdeményezésnek. Ezért hatott nemcsak ránk, hanem vélhetően egész
mozgalmunkra, és a közügyek iránt fogékony rétegekre reményt keltően,
ösztönzően, pozitív tettekre sarkallóan a Fidesz zászlóbontása. Végre,
végre, Ady szavait halljuk felcsendülni, hiteles ajkakról. A Fidesz
megalakulása és alkotmányos keretek között működési szándékának
bejelentése az utóbbi idők legnagyobb jelentőségű, legtisztább
formájú reform-eseménye. Végre valódi akarat! Végre egy, az ifjú szívekből
kipattanó nemes és tiszta szándék! Fiatal Demokraták! A Magyar Demokrata
Fórum szervezői a következő összejövetelünkig, amelyen várhatólag
megerősíttetik ez a támogató nyilatkozat, igaz szeretettel üdvözlünk
benneteket és áldozatos munkátokhoz erőt, kitartást és közös nagy
ügyünk, a várva várt magyar demokrácia megteremtésében sok sikert kívánnak a
Magyar Demokrata Fórum szervezői: Bíró Zoltán, Csengey Dénes, Csoóri
Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba. |